05/10/2026
Hosszabb vallomás következik, köszönöm, ha végigolvassátok:
2023 tavaszán hívtam életre nehezített gyermekvállalást boncolgató zenés monodrámám, a Szólongatást. Az eltelt 3,5 esztendő alatt (majdnem másfél éves kihagyással) mindösszesen húsz előadást sikerült belőle megvalósítanom - zömében a Szólongatás otthonának számító Kettőspont Színházban, illetve Esztergomban, Eleken, két ízben Szegeden és kétszer az Ars Sacra Fesztivál meghívásának eleget téve. Formanek Csaba barátom (aki a darab egyik legfőbb patrónusa, mindamellett jelenleg technikai hátországa is) néhány nappal ezelőtti posztja adott bátorságot, hogy kihangosítsam azt, ami hónapok óta bennem kavarog. Hogy van-e értelme ezt csinálni? Van-e értelme ezt az előadást életben tartani? Azt a temérdek vágyat, örömet, kudarcot, könnyet, veszteséget, gyászt, reményt, hitet, küzdeni akarást, szeretetet és életigenlést, sok-sok év munkáját (legyen az érzelmi, fizikai, szakmai vagy anyagi befektetés) vásárra vinni, színpadra pakolni, ha nem tudod mindezt felhangosítani a főváros kulturális zajában? Van-e értelme a független színházi szcénában egy olyan vállalásnak (és most direkt nem a misszió vagy a küldetés szinonimáját koptatom), amely agórát, sorsközösséget, összekapaszkodást kínál a meddőséggel küzdő pároknak, érzékenyíteni kívánja a témára fogékonyakat, vagy az attól idegenkedőket vagy az értetlenül, tehetetlenül állókat? Netalántán tabut döntögetni? Van-e értelme tovább játszani egy sokak szerint hiánypótló és hiteles előadást, ha az ismerősök ismerőseinek köre kimerült, az érintettek sokszor félnek eljönni, az utolsó pillanatban visszatáncolnak, én pedig nem tudom áttörni a falat, hogy az előadás híre messzebbre is eljusson? Érvényesnek, legitimnek érezni magam? Attól szorongani, hogy újra visszakerültem abba az érzelmi spirálba, amit a gyermekáldásért vívott küzdelmeimben tapasztaltam, csak most a Szólongatásért viaskodom? Vagy erre, a nyers kifejezéssel élve, lelki nyomorpornóra már a kutya sem kíváncsi? Október 10-én a Kettőspont Színházban, november 20-án a Térszínházban még esélyt adok... nem is tudom, minek vagy kinek... leginkább magamnak: megbizonyosodni arról, hogy talán ez csak egy újabb megtorpanás, és hogy a Szólongatás tényleg megtalálja majd a közönségét, találkozik azokkal, akiknek szüksége van rá. Ha pedig ebben a szakmai tusában elbukom, hát tudomásul veszem, levonva a magam konklúzióit. Aki igent mond a Szólongatásra, kíváncsi rá, tartson velem legközelebb október 10-én a Ráday utcában (jegye megvásárlásával a Kettőspont Színház fennmaradását támogatva) vagy a Térszínházban november 20-án, vagy kérem, terjessze az előadás hírét, hogy ne csak az ismerőseim halmazához jusson el! Hiszek a szájhagyomány erejében!
https://ujalkotomuhely.jegy.hu/program/szolongatas-146668/1495313
https://www.tixa.hu/szolongatas-terszinhaz
Szeretettel és bizakodva:
Betti
