Tömör Method

Directions Website Contact the business

Tömör Method Az élet valóságának feltárása, megértése, elfogadása és a folyamatok kísérése

Tömör Elisabeth
MET tréner, traumaterapeuta
Antropozófus Orvos és Terapeuta képzés (AntroMedicArt, 2012)
3 in 1 Concepts, One brain oktató (Subrosa, 2009)
MET Institute (2006)
AMM terapeuta - Természetgyógyászat, kínai orvoslás (2005)

Az alternatív terápiák felé 35 évvel ezelőtt, első gyermekem születésekor fordultam. Ebben az időszakban vált számomra különlegesen fontossá a természetesebb élet és egészségmegőrzés. A Muscle Effect Therapy az a módszer, amelyben megtaláltam amit kerestem: egy tudományos alapokon nyugvó terápiát, racionális módon megmagyarázható hatásmechanizmussal, mely a testtel és lélekkel egyszerre foglalkozik, a fizikai és pszichés egészséget együtt kezeli. Több, mint 25 éve végzek egyéni terápiás munkát, közel 9000 kezelést adtam és 21 éve oktatom a MET módszert, megírtam tapasztalataimat az Érintés és karma című könyvben. Kiemelkedő hatással (és klinikailag bizonyítottan) dolgoztam várandós anyákkal a szülés előtt és azt követően is. Munkám során nagy tapasztalatot szereztem a súlyos traumák (abúzus, bántalmazó kapcsolatok és kora gyerekkori sérülések) feldolgozásának támogatásában, pánik és depresszió kezelésében. Különleges ajándéknak érzem azokat a folyamatokat, ahol vagy egyes családtagokat kezeltem – vagy gyakran a család összes tagját- , s beszámoltak arról, hogy a kezelések hatása a teljes családdinamikában érezhető volt. Jelenleg Kanadában élek, online dolgozom magyar kliensekkel
honlap: www.erinteseskarma.hu

👇 English belowA dentálhigiénikus és a vibrátora 🦷Sokszor kérdezik tőlem, hogyan tudok ilyen gyorsan bizalmi kapcsolatot...
10/16/2026

👇 English below
A dentálhigiénikus és a vibrátora 🦷

Sokszor kérdezik tőlem, hogyan tudok ilyen gyorsan bizalmi kapcsolatot kialakítani egy emberrel vagy egy klienssel. A fogorvosi székből hoztam egy tökéletes példát.

Másodszor mentem ugyanahhoz a dentálhigiénikushoz. Már az első alkalommal összehangolódtunk, úgy összenevettünk, hogy az egész fogtisztítás olyan volt, mint egy wellness egy barátnővel, mindkettőnknek. Most, hogy újra találkoztunk, megkérdeztem, hogy van. Azt mondta, nagyon jól. Ránéztem, és azt mondtam: én azt érzem, hogy fáradt vagy. Történt ma valami, nehéz napod volt? Azt felelte, hogy nem, a munka mindig pihentető, azzal semmi gond. Aztán halkabban hozzátette, hogy a párja miatt van. Elhagyta, három évig éltek együtt, elvitte a kocsit, otthagyta a számlákat, nagy anyagi kárt okozott, és még bunkó is volt.

Itt van az, ami az én utam: nagyon empata vagyok, sokszor előbb érzem meg a másik állapotát, mint ő maga, és így könnyű volt a jó kérdést feltennem a megfelelő időben.

Mondtam neki, hogy micsoda szerencse, hogy megszabadult egy ilyen embertől, mert kinek van szüksége olyasvalakire, aki nem szereti. Azt is felajánlottam, hogy ha gondolja, esetleg segítek megverni kicsit. 😄 Ez a nő egyébként úgy néz ki, mint egy szépségkirálynő, gyönyörű svéd-perzsa nő. Vicceltem, hogy ne aggódjon, majd szerzünk másikat. Erre nevetve legyintett, hogy ne is izgassam magam, egy darabig jó a vibrátor is.

Egy fogtisztítás közben jutottunk el ide. Egy külső szemlélőnek ez a beszélgetés nagyon hamar a közepe volt valaminek, és sokan soha nem jutnak el erre a szintre.

Nem állítom, hogy ez nem nagy dolog, vagy hogy bárkinek ez egy természetes készség, és magától értetődően áll a rendelkezésére. Erre születni is kell egy kicsit. Nekem ez az egyéni erősségem, ahogy másnak a terepfutás, a számok vagy a zene. Valószínűleg pont azért lett ez a munkám, mert ilyen vagyok, és azért is lettem még érzékenyebb rá, mert nap mint nap ezt csinálom. Mégsem csak a kiválasztottak kiváltsága. Két dolgon múlik, és mindkettő tanulható: ne hazudj magadnak, és légy őszinte és elfogadó a másikkal. Ha magaddal őszinte vagy, nem kell görcsösen figyelned, mit mutass meg magadból, és ez a nyugalom a másikat megnyugtatja annyira, hogy elengedje a fájdalmait és meg tudja osztani az érzéseit.

Aki hozzám jön terápiába, pontosan ezt kapja. Ugyanazt a figyelmet, ugyanazt az ítélkezésmentes teret, amiben a fogorvosi székben percek alatt megnyílt valaki. Ha hozzám jössz, előttem nem kell rejtegetned semmit, mert ismerem az árnyékot, és ami számodra tabu vagy szégyen, az nekem természetes. Ezért mindig megkönnyebbülnek az emberek, ha végre kimondhatják azt, amire vágynak, vagy amitől akár évtizedek óta rettegnek. Ha a fény bevilágít a sötét sarokba, akkor eltűnnek az árnyak. 🤍

Nálad kivel alakul ki ilyen könnyen a bizalom, és kivel nem?

👉 Egyéni online traumaterápiára az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.
Fotó: kilátás a fogászati székből, Tömör Elisabeth


――――――――――――――――――――

The dental hygienist's vi****or 🦷

People often ask me how I can build a trusting connection with someone, or with a client, so quickly. I've brought a perfect example from the dentist's chair.

It was my second time going to the same dental hygienist. The first time we already clicked, we laughed so much together that the whole cleaning felt like a wellness day with a girlfriend, for both of us. Now, meeting again, I asked how she was. She said, very well. I looked at her and said: I feel that you're tired. Did something happen today, was it a hard day? She said no, work is always restful, no trouble there. Then, more quietly, she added that it was because of her partner. He'd left her, they'd lived together for three years, he took the car, left her the bills, caused her a big financial loss, and was rude on top of it.

Here's what my own path is: I'm a strong empath, I often sense the other person's state before they do themselves, and so it was easy to ask the right question at the right time.

I told her what luck it was to be free of a man like that, because who needs someone who doesn't love them. I also offered, if she liked, to help give him a little beating. 😄 This woman, by the way, looks like a beauty queen, a gorgeous Swedish-Persian woman. I joked that she shouldn't worry, we'd find her another one. She laughed it off and waved her hand: don't you worry about me, a vi****or does just fine for a while.

We got here during a dental cleaning. To an outside observer, this conversation was very quickly the middle of something, and many people never reach this level.

I'm not claiming it's no big deal, or that it's a natural skill that everyone simply has at hand. You do have to be a little born to it. This is my personal strength, the way trail running, numbers or music is someone else's. It's probably exactly why this became my work, and doing it day after day has made me even more sensitive to it. Still, it isn't a privilege of the chosen few. It comes down to two things, and both can be learned: don't lie to yourself, and be honest and accepting with the other person. If you're honest with yourself, you don't have to anxiously watch what you reveal, and that calm settles the other person enough to let go of their pain and share their feelings.

Anyone who comes to me for therapy gets exactly this. The same attention, the same non-judgemental space in which someone opened up within minutes in a dentist's chair. If you come to me, you don't have to hide anything, because I know the shadow, and what is taboo or shameful for you is natural to me. That's why people always feel relief when they can finally say out loud what they long for, or what they may have feared for decades. When light shines into a dark corner, the shadows disappear. 🤍

Who do you build trust with this easily, and who not at all?

Photo: the view from the dental chair, Elisabeth Tömör

The safe bad 📖A quote from my book, Érintés és karma (p. 61)I see this sentence in therapy almost every day. The safe ba...
10/15/2026

The safe bad 📖
A quote from my book, Érintés és karma (p. 61)

I see this sentence in therapy almost every day. The safe bad doesn’t mean it’s good for us, it means we know it. A relationship, a job, a familiar role that hurts but is predictable. And the unknown is often scarier, and if it’s good, even scarier, than the pain we’ve already learned to bear.

It’s okay to be afraid. The question is only whether fear is holding us back, or it’s just habit by now. 🤍

I know it’s a hard question, so it’s enough to answer it silently, just for yourself:
What is it for you that has long been “safely bad”?

👉 Individual online trauma therapy: you can apply through the Message button.

A biztonságos rossz 📖Ezt a mondatot a terápiában szinte minden nap látom. A biztonságos rossz nem azt jelenti, hogy jó n...
10/15/2026

A biztonságos rossz 📖

Ezt a mondatot a terápiában szinte minden nap látom. A biztonságos rossz nem azt jelenti, hogy jó nekünk, hanem azt, hogy ismerjük. Egy kapcsolat, egy munka, egy megszokott szerep, ami fáj, de kiszámítható. Az ismeretlen pedig sokszor ijesztőbb, és ha jó, akkor még ijesztőbb, mint a fájdalom, amit már megtanultunk elviselni.

Nem baj, ha félünk. A kérdés csak az, hogy a félelem tart-e vissza, vagy már csak a megszokás. 🤍

Tudom, hogy nehéz kérdés, ezért elég, ha csak magadban válaszolsz:
Neked mi az, ami régóta „biztonságosan rossz"?

👉 Egyéni online traumaterápiára az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.

👇 English belowRövidülnek a nappalok 🍂Októberi tippek 🌅Októberben minden nap kicsit korábban sötétedik. 🌅 A testünk köve...
10/14/2026

👇 English below
Rövidülnek a nappalok 🍂
Októberi tippek 🌅

Októberben minden nap kicsit korábban sötétedik. 🌅 A testünk követi az évszakokat: kutatások szerint télen kicsit több alvásra van szükségünk, és az immunrendszer működése is évszakos ritmust követ. Ez nem hiba, és nem érdemes ellene küzdeni. Három egyszerű dolog, ami közben segíthet:

– Reggeli fény: ébredés után menj ki a szabadba 10–15 percre, lehetőleg az első órában. Felhős időben is sokkal erősebb ez a fény, mint bármelyik szobalámpa.
– Séta a nap legvilágosabb órájában: egy rövid kör dél körül. Ez a munkahelyen, ebédidőben is megtehető, és a cirkadián (és más hormonális) ritmusnak is jó, az ebéd utáni mozgás pedig a vércukor emelkedésének is jót tesz. Ilyenkor öt perc a levegőn jobb választás, mint bent maradni még egy kávéval.
– Este: tekerd lejjebb a lámpák fényerejét, és ha tudsz, válassz melegebb fényt. Ettől a tested könnyebben ráhangolódik a pihenésre.

És ami talán a legfontosabb: ne a nyári tempót várd magadtól. Az ősz arra való, hogy kicsit lassítsunk. 🤍

Neked mi segít, hogy a sötét reggeleken is elinduljon a nap?

👉 Egyéni online traumaterápiára az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.

📷 Fotók: Tömör Elisabeth | napfelkelte, dél és naplemente, Stanley Park, Vancouver


――――――――――――――――――――

The days are getting shorter 🍂
October tips 🌅

In October it gets dark a little earlier every day. 🌅 Our bodies follow the seasons: research suggests we need a bit more sleep in winter, and immune function also follows a seasonal rhythm. That's not a flaw, and it's not worth fighting. Here are three simple things that can help along the way:

– Morning light: after waking, go outside for 10–15 minutes, ideally within the first hour. Even on a cloudy day, that light is much stronger than any lamp in your room.
– A walk in the brightest hours: a short loop around midday. You can do it at work during your lunch break, and it's good for your circadian (and other hormonal) rhythms too, and moving after lunch also helps with the rise in blood sugar. At that time, five minutes outside is a better choice than staying in with another coffee.
– In the evening: turn the brightness of your lamps down, and if you can, choose a warmer light. It helps your body tune into rest more easily.

And maybe most important: don't expect the summer pace from yourself. Autumn is for slowing down a little. 🤍

What helps you get your day going on the dark mornings?

👉 Individual online trauma therapy: you can apply through the Message button.

📷 Photos: Elisabeth Tömör | sunrise, midday and sunset, Stanley Park, Vancouver

👇 English belowHálaadás, és a háború, ami velünk is történik 🕊️Kanadában tegnap hálaadás volt. 🍁 Pár szót szeretnék mond...
10/13/2026

👇 English below
Hálaadás, és a háború, ami velünk is történik 🕊️

Kanadában tegnap hálaadás volt. 🍁 Pár szót szeretnék mondani róla, mert bár messze esik Magyarországtól, ami mögötte van, azt mi is ismerjük: a trauma, ami nemzedékeken át öröklődik. Ugyanez köti össze a palesztinokért tartott tüntetéseket és a párizsi diákok tiltakozását is.

Számomra nagyon furcsa ez az ünnep, hiszen a hódítók leszármazottai ünnepelnek egy olyan földön, ahol az őslakosok elleni erőszak generációs hatása ma is érezhető. A kanadai alsóház 2022-ben népirtásként ismerte el a bentlakásos iskolák rendszerét, Vancouver pedig hivatalosan is kimondta, hogy az őslakosok soha át nem engedett földjén áll.

Közben a világ különböző városaiban emberek százezrei tüntetnek a palesztinokért, az ellenük elkövetett erőszak és a gázai pusztítás ellen. Egy háborút nem lehet nem látni, akkor sem, ha nem a mi utcánkban zajlik. A háború soha nem lehet hasznos vagy jó kimenetelű, mert még a győztesek oldalán is helyrehozhatatlanok a károk, amiket néhány év háború okoz az emberi lélekben. Párizsban és egész Franciaországban pedig hetek óta diákok mennek az utcára jobb iskolákért, sokan közülük még gyerekek, és többen súlyosan megsérültek a rendőri fellépésben. Mert az oktatás, a szabadság és a háború nélküli élet mindenkinek alapvető joga.

A bentlakásos iskolákba gyerekeket vittek el a családjuktól, Gázában gyerekek nőnek fel bombák alatt, Franciaországban gyerekek sérülnek meg az utcán. Amit ma a gyerekek átélnek, azt egyszer ők adják tovább a saját gyerekeiknek.

Traumaterapeutaként látom, ahogy mindez a testünkben is megjelenik. A hírek, a képek, a tüntetések zaja félelmet kelt: mi lesz, meddig tart, minket is elér-e. Sokan közülünk olyan szülők és nagyszülők gyerekei, unokái, akik pincében vészelték át a bombázásokat, vagy mindent hátrahagyva menekültek. A test ezt a félelmet akkor is ismeri, ha mi magunk nem éltük át, ezért egy távoli háború képei is ott dolgoznak bennünk.

Sokan ilyenkor bezárnak, mások dühösek lesznek, megint mások nem tudnak aludni. Az egyre gyakoribb pánikbetegségek, generalizált szorongások vagy emésztési problémák megjelenése sokszor nem köthető konkrét eseményhez, de egy hosszan tartó társadalmi félelem kiválthatja az általános félelem tüneteit. Ezek nem a gyengeség jelei, hanem az idegrendszer természetes válaszai arra, hogy a világ nem biztonságos.

Az emberek nem csak azért mennek ki az utcára, mert politikai véleményük van. Azért teszik, mert elviselhetetlen tehetetlenül nézni, ahogy másoktól elveszik azt, ami mindenkinek járna.

Hálát adok azért, hogy itt csend van, és nyugalomban élhetek, végezhetem a munkámat és még kirándulhatok is. Azért, hogy a gyerekeim nyugodtan tanulhatnak, és nem óvóhelyen alszanak, ahogy sok magyar családban a nagyszülők még kénytelenek voltak. Ez nem magától értetődő. És pont ezért nem lehet közömbös számunkra, hogy máshol nem így van, és hogy ez a csend is valaki más földjén van.

Ha mostanában nehezebb aludni, ha a hírek után szorongsz, vagy épp eltompultál, figyelj magadra. Kapcsold ki egy időre a híreket, menj ki a szabadba, beszélj valakivel. 🌿

A traumaterápia pont ebben segít: hogy letehesd azokat a terheket is, amelyek nem a tiéd, nem hozzád tartoznak, mégis a családod viszi tovább nemzedékről nemzedékre. Ebben tudok segíteni.

Neked mi segít, amikor a világ híreitől elnehezül a szíved?

👉 Egyéni online traumaterápiára az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.

Fotók: Wikimedia Commons – Library and Archives Canada, Hussein Jaber, Aurelio Cárdenas


――――――――――――――――――――

Thanksgiving, and the war that is happening to us too 🕊️

Today is Thanksgiving in Canada. 🍁 I'd like to say a few words about it, because what lies behind it is something many of us know, wherever we live: trauma that is passed down through generations. The same thread connects the protests for Palestinians and the protests of students in Paris.

For me this is a very strange holiday, because the descendants of the colonizers celebrate on land where the intergenerational impact of violence against Indigenous peoples is still felt today. In 2022 Canada's House of Commons recognized the residential school system as genocide, and Vancouver has formally acknowledged that it stands on unceded Indigenous land.

Meanwhile, in cities around the world, hundreds of thousands of people are protesting for Palestinians, against the violence committed against them and the destruction of Gaza. You can't look away from a war, even when it isn't happening on your own street. No war is ever useful, and no war ends well, because even on the winning side, a few years of war cause damage to the human soul that can't be repaired. And in Paris and across France, students have been taking to the streets for weeks for better schools, many of them still children, and several have been seriously injured during police operations. Because education, freedom and a life without war are basic rights for everyone.

Children were taken from their families to residential schools, children are growing up under bombs in Gaza, children are being injured on the streets of France. What children live through today, they will one day pass on to their own children.

As a trauma therapist, I see that all this is present in our bodies too. The news, the images, the noise of the protests stir up fear: what will happen, how long will it last, will it reach us too. Many of us are the children and grandchildren of people who survived the bombings in cellars, or fled leaving everything behind. The body knows this fear even if we never lived through it ourselves, which is why images of a distant war still work on us.

Some shut down, some get angry, some can't sleep. Panic disorders, generalized anxiety and digestive problems, which are becoming more and more common, often can't be traced to a specific event, but long-lasting fear in a society can bring on the symptoms of chronic fear. These aren't signs of weakness, they are the nervous system's natural responses to a world that doesn't feel safe.

People don't take to the streets only because they have a political opinion. They do it because it's unbearable to watch, helpless, as others are stripped of what everyone deserves.

I give thanks that it's quiet here, that I can live in peace, do my work and even go hiking. That my children can study in peace and don't sleep in a bomb shelter, as the grandparents in many Hungarian families once had to. It isn't something to take for granted. And that's exactly why we can't be indifferent to the fact that it isn't like this elsewhere, and that this quiet, too, rests on someone else's land.

If sleep has been harder lately, if you feel anxious after the news, or you've gone numb, notice what's happening in you. Switch off the news for a while, go outside, talk to someone. 🌿

Trauma therapy helps with exactly this: setting down the burdens that aren't yours and don't belong to you, yet your family carries them on from generation to generation. This is what I can help you with.

What helps you when the world's news weighs on your heart?

Photos: Wikimedia Commons – Library and Archives Canada, Hussein Jaber, Aurelio Cárdenas

👇 English belowEgymás mellett ülni, ugyanarra nézni 🌅SétáljVelem 🚶‍♀️🌊A tengerparti kőfalon egy család ült egymás mellet...
10/12/2026

👇 English below
Egymás mellett ülni, ugyanarra nézni 🌅
SétáljVelem 🚶‍♀️🌊

A tengerparti kőfalon egy család ült egymás mellett, háttal nekem. Suli után jöttek, rendelt kaját ettek, és közben a vizet nézték. Nem volt terített asztal, nem volt ebédlő, nem úgy zajlott, ahogy „szokás". Mégis meg kellett állnom, mert az egész kép arról szólt, hogy együtt vannak. 🌊

Aznap másfelé is ilyeneket láttam. Egy csapat nő a homokon, kör alakban, műanyag ételdobozok és takarók között. Két kislány egy hínáros kövön, akik egymás mellett guggoltak, és egyikük sem a telefonját nézte. Senki nem csinált semmit, és senki nem is akart. 🌅

Valahogy mindig azt gondoljuk, hogy az együttléthez kell valami: alkalom, jó hely, rendes ruha, tiszta lakás, megfelelő hangulat. Aztán sokszor emiatt halasztjuk el a találkozást, amit valójában szeretnénk. Pedig így is lehet, nem csak úgy, ahogy megszoktuk. A legszebb együttléteknek gyakran csak három dolog kell: valaki, aki megjelenik, valami kis étel és idő.

Ma Kanadában hálaadás van, és én ezért vagyok hálás: azokért, akikkel nem kell semmit mondanom, és mégis jó együtt ülni. 🤍

Kivel ülnél le a következő napokban egy kőfalra, vagy egy takaróra, akár csak egy kávéra?

👉 Egyéni online traumaterápiára közvetlenül itt, az oldalon, az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.



――――――――――――――――――――

Sitting side by side, looking the same way 🌅
Walk With Me 🚶‍♀️🌊

A family was sitting next to each other on the seawall by the beach, with their backs to me. They had come after school, were eating takeaway, and were looking at the water. There was no set table, no dining room, it wasn't the way it's "supposed" to be done. Still, I had to stop, because the whole picture was about being together. 🌊

That day I saw other scenes like it. A group of women on the sand, in a circle, among plastic food containers and blankets. Two little girls on a seaweed-covered rock, crouching side by side, and neither of them was looking at a phone. Nobody was doing anything, and nobody wanted to. 🌅

Somehow we always think being together needs something: an occasion, the right place, proper clothes, a tidy home, the right mood. And then that's often why we postpone the meeting we really want. Yet it can be done this way too, not only the way we're used to. The most beautiful gatherings often need only three things: someone who shows up, a little food and time.

Today it's Thanksgiving in Canada, and this is what I'm grateful for: the people I don't have to say anything to, and it's still good to sit together. 🤍

Who would you sit down with in the next few days on a stone wall or a blanket, even for just a coffee?

👇 English belowA bizalom pillanatai SétáljVelem 🚶‍♀️🌊Nem szeretek városban lakni. Igazán egy tó mellett érzem otthon mag...
10/11/2026

👇 English below
A bizalom pillanatai
SétáljVelem 🚶‍♀️🌊

Nem szeretek városban lakni. Igazán egy tó mellett érzem otthon magam, és hálás vagyok, hogy most víz közelében élhetek. A tengerparti sétaút bő 9 kilométer, és sokan járják gyalog, biciklivel vagy futva. Fél év alatt egyszer sem hallottam rajta hangos, vagy ingerült hangot. Ezt csak most, írás közben veszem észre, és rájövök, mennyire kivételes. 🌊

Szinte minden sétámon felajánlom valakinek, hogy lefotózom őket, ha szelfizni próbálnak. Idegenként mosolygunk egymásra, aztán a kezembe adják a telefont. Idegenre bízni a telefonunkat is a bizalom egy apró pillanata, és ezek a pár szavas gesztusok mind egy dologról szólnak: nem vagyunk egyedül. 🤝

Tegnap nagyon kellett szednem a lábamat, mert félő volt, hogy hamarosan koromsötét lesz, és az utolsó kilométereket vakon kell megtennem. Próbáltam sietni, de olyan irreálisan szép naplemente volt, hogy pár méterenként megálltunk, gyönyörködtünk és fotóztunk, léptünk párat, és kezdődött előlről az egész. 🌅

Az egyik ilyen helyen pillantottam meg a képen látható párt. Gyönyörű emberek, egészséges testtel és kisugárzással, ideális fotóalanyok. Mégsem ez hívta fel a figyelmemet, hanem a kezük. Úgy kapcsolódtak egymáshoz, úgy fűzték össze az ujjaikat, ahogy a szabadság kapaszkodik a biztonságba, és a természetesség ül az ösztönök vállán. Olyan volt, mint a Paradicsom, ahol két felébredt ember hallgatja a jövő hullámait.

Csináltam róluk két képet, hogy ne zavarjam meg az idillt. Többet nem akartam, mert tiszteletlennek éreztem, hogy ezt az érzést formába öntsük, és ellopjuk a pillanattól. Utána természetesen megmutattam nekik, és megkérdeztem, szeretnék-e, ha elküldeném. Nagyon örültek neki, bejelöltük egymást, hogy megoszthassam a képet, és még több hála jött. Éreztem, ahogy körülölel minket a Szépség varázsa, a lemenő Nap méltósága, a test Vörösségének öröme, és a hála csendje. Nem hallatszott semmi, csak a hullámok zaja.

Svédországból érkeztek, és a világ egy pontján találkoztunk. Örülök, hogy megismerhettem őket, és beengedtek abba a varázslatba, ami belőlük kiragyog. 🤍

(A képek természetesen az engedélyükkel jelennek meg.)

Neked mikor jutott eszedbe utoljára, hogy nem vagy egyedül?

👉 Egyéni online traumaterápiára közvetlenül itt, az oldalon, az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.



――――――――――――――――――――

Moments of trust 🌅
Walk With Me 🚶‍♀️🌊

I don't like living in a city, I truly feel at home beside a lake, but luckily I get to live close to the water. The seaside path is a good 9 kilometres, and many people walk, cycle or run along it. In half a year I haven't once heard a loud or irritated voice there. I only notice it now, as I write, and realize how exceptional that is. 🌊

Almost every walk I offer to take someone's picture when they're trying to take a selfie. As strangers we smile at each other, then they hand me their phone. Handing your phone to a stranger is a small moment of trust, too, and these gestures of a few words are all about one thing: we are not alone. 🤝

Yesterday I really had to hurry, because it was likely to get pitch dark soon and I'd have to walk the last kilometres blind. I tried to rush, but the sunset was so unreal that every few metres we stopped, admiring it and taking photos, took a few steps, and it all began again. 🌅

At one of those spots I noticed the couple in the picture. Beautiful people, with healthy bodies and a radiance, ideal subjects for a photo. Yet that's not what caught my attention, their hands did. They held on to each other, laced their fingers together, the way freedom clings to safety and naturalness sits on the shoulder of instinct. It looked like Paradise, where two awakened people listen to the waves of the future.

I took two pictures of them, so as not to disturb the idyll. I didn't want more, because it felt disrespectful to pour this feeling into form and steal it from the moment. Afterwards, of course, I showed them and asked if they'd like me to send it. They were very happy, we added each other as friends so I could send them the photo, and even more gratitude followed. I felt the Magic of Beauty, the dignity of the setting Sun, the joy of the body's Redness, and the silence of gratitude wrap around us. Nothing could be heard but the sound of the waves.

They came from Sweden, and at one point on the planet we met. I'm glad I got to know them, and that they let me into the magic that shines out of them. 🤍

(The photos are shared with their permission, of course.)

When did you last remember that you are not alone?

👇 English belowA mentális egészség világnapja 🤍Ma a mentális egészség világnapja. 🤍 De minek erről beszélni, pláne ünnep...
10/10/2026

👇 English below
A mentális egészség világnapja 🤍

Ma a mentális egészség világnapja. 🤍 De minek erről beszélni, pláne ünnepelni?

Terapeutaként gyakran hallom, hogy valaki azt mondja: „nekem nincs semmi bajom, csak…" Aztán jön a csak, és mögötte hónapok vagy évek vannak. Sőt olyan is akad, aki azt mondja: „évek óta járok önismeretre, csak…"

A mentális egészség nem azt jelenti, hogy mindig jól vagyunk. Nem állandó jókedv, nem pozitív gondolkodás, és nem az, hogy mindent egyedül megoldunk. Sokkal inkább az, hogy meg tudjuk érezni, ami bennünk van, és egy nehéz szakasz után vissza tudunk találni önmagunkhoz. Hogy tudunk sírni, és utána aludni. Hogy tudunk haragudni, és utána beszélgetni. Hogy merünk segítséget kérni, amikor már nem megy egyedül.

A világnapra pedig azért van szükség, mert elég nagy ellentmondás van abban, hogy a testünkkel szabad foglalkozni, a lelkünkkel viszont vérciki. Miért is?

Ha ma valaki úgy érzi, hogy fáradt, üres, vagy túl sok minden szakadt rá, az nem gyengeség. Egyszerűen emberi. És jó, ha nemcsak magadra számítasz. 🤍

A traumaterápia nem egyszerű verbális ventillálás, ahogy sokan gondolják. A trauma és a fájdalom a testünkben is jelen van, főleg a mély izmokban, ezért a szomatikus eszközök nagyon fontosak. Tapasztalatom szerint ez az egyik legközvetlenebb módja annak, hogy az izommemóriában tárolt feszültséget és emléket elérjük, és megszabaduljunk tőle.

Nálam az egyik legegyszerűbb ilyen eszköz a séta. Nem old meg mindent, de megtart, amíg a többit is megoldjuk, és támogatja a terápiás munkát. 🌅

Kivel beszéltél utoljára arról, hogy valójában hogy vagy?

👉 Egyéni online traumaterápiára az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.

📷 Fotó: Tömör Elisabeth | Stanley Park, Vancouver


――――――――――――――――――――

World Mental Health Day 🤍

Today is World Mental Health Day. 🤍 But why talk about it, let alone celebrate it?

As a therapist I often hear someone say: "there's nothing wrong with me, it's just…" Then comes the "just", and behind it are months or years. Some even say: "I've been doing self-development for years, it's just…"

Mental health doesn't mean we're always okay. It's not constant good mood, not positive thinking, and not solving everything alone. It's much more that we can feel what's inside us, and after a hard period find our way back to ourselves. That we can cry, and then sleep. That we can be angry, and then talk. That we dare to ask for help when we can't do it alone anymore.

And the awareness day is needed because there's quite a contradiction in the fact that it's fine to take care of our bodies, but taking care of our souls is somehow embarrassing. Why is that?

If someone feels tired, empty or overwhelmed today, that is not weakness. It's simply human. And it's good not to rely only on yourself. 🤍

Trauma therapy is not simple verbal venting, as many people think. Trauma and pain are present in our bodies too, especially in the deep muscles, which is why somatic tools are so important. In my experience, this is one of the most direct ways to reach the tension and memory stored in muscle memory, and to be free of it.

For me, one of the simplest such tools is walking. It doesn't solve everything, but it holds me until we solve the rest, and it supports the therapeutic work. 🌅

Who did you last talk to about how you're really doing?

👉 Individual online trauma therapy: you can apply through the Message button.

📷 Photo: Elisabeth Tömör | Stanley Park, Vancouver

👇 English belowA kifogások bármikor jól jönnek, csak nem mindig hasznosak 🍂Októberi tippek 🌅Október van, és ilyenkor elő...
10/10/2026

👇 English below
A kifogások bármikor jól jönnek, csak nem mindig hasznosak 🍂
Októberi tippek 🌅

Október van, és ilyenkor előjönnek a legjobb kifogásaink. Én is ismerem mindet, és van, amikor tényleg igazuk van. De nézzük meg őket sorban, mert mindegyik mögött van egy apró, kipróbálható dolog. 😄

– „Sötét van, mire hazaérek.” Reggel nyiss ki egy ablakot, vagy menj ki 10 percre, amint felkeltél. A reggeli fény beállítja a cirkadián ciklusodat, és bármilyen meglepő, a jó alvás egyik alapja pont ez: a reggeli fény. Még felhős időben is sokkal erősebb, mint bármelyik szobalámpa.
– „Hideg van, vagy esik.” Nincs rossz idő, csak nem megfelelő ruházat. 🧥 Itt is, a part mellett az esős évszak most kezdődik. Rétegesen öltözz, és olyan alsó réteget válassz, ami nem szívja magába a vizet.
– „Fáradt vagyok.” Mindannyian vagyunk néha fáradtak, és nem baj, ha kihagyod. Ilyenkor jól jön, ha van valaki, akivel mozogni szoktál, mert néha mások miatt indulunk neki az edzőteremnek, a sétának vagy egy jógaórának. A lényeg: néha pihenj, de ha csak kifogás, legyen valaki, aki noszogat, és miatta elindulsz.
– „Nincs időm.” Tegyél a sétát egy meglévő szokás mellé: kávé után, hívás közben, ebédszünetben. Így nem kell külön időt találnod rá.
– „Nincs kedvem.” Ez ritkán múlik el kitartással, gyakrabban úgy, hogy kicsit lejjebb veszed a lécet: csak a kapuig, csak a sarokig. 🚪

Traumaterapeutaként még valamit látok: ha a kifogás hetekig minden nap ugyanaz, az gyakran nem lustaság. Mögötte sokszor kimerültség áll, és lehet, hogy egy laborvizsgálatra van szükség, vagy fel nem dolgozott teher van mögötte, és arra más segítség kell, mint egy jobb esőkabát. 🤍

Pár hét múlva visszaáll az óra, és még korábban sötétedik. Érdemes most egy kisebb szokással kezdeni, amit később is tudsz tartani.

Neked melyik az örök október kifogásod?

ℹ️ Jelentkezés és Információ:
👉 Egyéni online traumaterápiára közvetlenül itt, az oldalon, az Üzenet gombra kattintva tudsz jelentkezni.
🌐 www.erinteseskarma.hu



――――――――――――――――――――

Excuses are always handy, they're just not always useful 🍂
October tips 🌅

It's October, and this is when our best excuses come out. I know every one of them, and sometimes they're really right. But let's go through them one by one, because behind each there is one small thing you can try. 😄

– "It's dark by the time I get home." Open a window in the morning, or step outside for 10 minutes as soon as you're up. Morning light sets your circadian rhythm, and as surprising as it sounds, one of the foundations of good sleep is exactly this: morning light. Even on a cloudy day, it's much stronger than any lamp in your room.
– "It's cold, or raining." There is no bad weather, only the wrong clothes. 🧥 Here by the coast the rainy season is just starting. Dress in layers, and choose a base layer that doesn't soak up water.
– "I'm tired." We all get tired sometimes, and it's okay to skip it. It helps to have someone you usually move with, because sometimes we head to the gym, a walk or a yoga class because of other people. The point: rest sometimes, but if it's only an excuse, have someone who nudges you, and go because of them.
– "I don't have time." Attach the walk to a habit you already have: after your coffee, during a phone call, in your lunch break. That way you don't have to find separate time for it.
– "I don't feel like it." This rarely passes through perseverance, more often by lowering the bar a little: just to the gate, just to the corner. 🚪

As a trauma therapist I see one more thing: if the excuse is the same every day for weeks, it's often not laziness. Behind it there's frequently exhaustion, and you may need a blood test, or there's a burden not yet processed behind it, and that needs a different kind of help than a better raincoat. 🤍

In a few weeks the clocks go back, and it will get dark even earlier. It's worth starting a small habit now that you can keep then, too.

Which is your eternal October excuse?

Address

Victoria, BC

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Tömör Method posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Tömör Method:

Shortcuts

Share